vattaf...

Olvastam egy seminar-t Lacantól, tiszta sikerélmény volt, hogy simán megértettem. Még érdekes is volt. Aztán bementem a német órámra. Én angolon is keveset beszélek, úgyhogy ebből még gyököt is kell vonni, na németen meg annyit. Egészen motiváltnak éreztem magam, szótáraztam, tudtam miről van szó, mondtam egy-két jó megoldást, aztán meg egy hülyeséget. Más igét használtam, mint amit szoktak. Egyszerű volt, tudtam is a jó megoldást, csak elrontottam. Erre a tanár kiröhögött! Biztosan nagyon vicces volt, de pont előtte cseszte le a csoportot, hogy nem készültünk (holott én most készültem először) és hogy így nem lehet dolgozni. Hozzáteszem, majdnem mindenki csinált valamit, de senki sem szólalt meg. Lehet, hogy ugyanazért, mint én. Kérdem én: mégis miért dolgozzak? Azért, hogy ha végre meg merek szólalni, akkor kiröhögjenek? Ezért gyűlölöm a német szakot. Ha a motiváció legkisebb csírája is megjelenne bennem, akkor biztos, hogy valahogy elveszik a kedvem. Tényleg nem éri meg német szakon dolgozni. De legalább este koncert.